Üdvözöljük Weboldalunkon!
Magyar
Eseménynaptár
2010 Szeptember
KedSzeCsuSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
A kiemelt dátumokra mutatva tekintheti meg az adott eseményeket!
Partnerek

Turizmus

A település Bács-Kiskun megyében fekszik. A település mellett halad el a 51. sz. út, valamint a vasúti összeköttetés is biztosított. A településtől 12 kilométerre Kalocsa nagyváros található.
Dunaszentbenedek Község kiemelkedő természeti kincse a Dunapart és környéke. Évente egyre többen látogatnak hozzánk sátorozásra-pihenésre-fürdőzésre. A Duna-parti ártér erdői kellemes kikapcsolódást nyújtanak a sétálni, pihenni vágyóknak. A település képe igazodik ehhez a szép és nyugodt tájhoz.Tőlünk elérhető (10-15 km) távolságban rengeteg látnivaló található. Kalocsa ezeréves városa a maga látványosságaival (paprikamúzeum, Érseki könyvtár, nagytemplom, stb.), valamint a Szelidi tó is elérhető közelségben van.

Településünk legnagyobb szabású rendezvénye a minden év szeptemberében megrendezésre kerülő Dunaszentbenedeki Falunapok több napos mulattság Ezen rendezvény minden évben több ezer embert vonz. Ilyenkor kulturális, szórakoztató műsorok-bemutatók várják az ide látogatókat.

Kirándulások:

 

Dunapart-ártéri erdők

Dunaszentbenedek-Géderlak

10-90-perc

egész évben

Kerékpártúra

erdő-töltés-Dunapart-szőlők

10-90 perc

egész évben

Kerékpártúra

faluközpont-szövetkezeti major

15-20 perc

egész évben

műemlék-séta

A település műemlékeinek meglátogatása

30 perc

egész évben

 

Dunaszentbenedek és környéke remek lehetőségekkel szolgál a pihenni-napozni-fürödni- kerékpározni-sétálni vágyóknak, és főleg azoknak, akik nem vetik meg a nomád életet. A Duna partján és az ártéri erdőkben (valamint a környéken) remek séta- és kikapcsolódás lehetőség van. A település közelében (15 km) elérhető rengeteg látnivaló. (Kalocsa: paprikamúzeum, Nagytemplom, Érseki könyvtár, stb. Ugyanakkor szelidi tó is elérhető közelségben van.

Turista útvonalak, bicikli útvonalak

www.map24.co.uk

 

ATM automaták:

 

A helyi Postán (Kossuth u. eleje, a katolikus templomnál)

Postabank

 

Vendéglátóipari egységek:

 

Étterem

Cím

Árszínvonal

Leírás

Cukrászda

6333 Dunaszenetbenedek, Kossuth u. 62.

közepes

A cukrászda a Faluház épületében működik, nyitva a hét minden napján délután 14 órától. (kivéve hétfő)

Csillag Presszó

6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 44.

közepes

Klasszikus presszó, a buszmegálló környékén helyezkedik el.

Pillangó Presszó

Dunapart

közepes

Kellemes környezetben, a Dunaparton helyezkedik el. Szezonálisan működik.

Kiskocsma

6333 Dunaszentbenedek, Jókai u. 1.

alacsony

Klasszikus, csak Magyarországra jellemző "kocsmahangulat" lengi körül

 

Utazási irodák:

 

Dunaszentbenedeki Faluház-Teleház-Európa Utazási Iroda ajánlatai

Cím:

6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 62.

Telefon:

06-78/516-030

Megközelíthetőség:

A faluközpontban helyezkedik el

 

 

 

Utoljára modósítva: 2009-09-07 11:52:02
Vakok és gyengén látók számára!
Galéria
Galériához kattintson a képre!

Partnerek

Copyright © 2009 by Snassz