Turizmus

A település Bács-Kiskun megyében fekszik. A település mellett halad el a 51. sz. út, valamint a vasúti összeköttetés is biztosított. A településtől 12 kilométerre Kalocsa nagyváros található.

Dunaszentbenedek Község kiemelkedő természeti kincse a Dunapart és környéke. Évente egyre többen látogatnak hozzánk sátorozásra-pihenésre-fürdőzésre. A Duna-parti ártér erdői kellemes kikapcsolódást nyújtanak a sétálni, pihenni vágyóknak. A település képe igazodik ehhez a szép és nyugodt tájhoz.Tőlünk elérhető (10-15 km) távolságban rengeteg látnivaló található. Kalocsa ezeréves városa a maga látványosságaival (paprikamúzeum, Érseki könyvtár, nagytemplom, stb.), valamint a Szelidi tó is elérhető közelségben van.

Településünk legnagyobb szabású rendezvénye a minden év szeptemberében megrendezésre kerülő Dunaszentbenedeki Falunapok több napos mulattság Ezen rendezvény minden évben több ezer embert vonz. Ilyenkor kulturális, szórakoztató műsorok-bemutatók várják az ide látogatókat.

Kirándulások:

Dunapart-ártéri erdők Dunaszentbenedek-Géderlak 10-90-perc egész évben
Kerékpártúra erdő-töltés-Dunapart-szőlők 10-90 perc egész évben
Kerékpártúra faluközpont-szövetkezeti major 15-20 perc egész évben
műemlék-séta A település műemlékeinek meglátogatása 30 perc egész évben

 

Dunaszentbenedek és környéke remek lehetőségekkel szolgál a pihenni-napozni-fürödni- kerékpározni-sétálni vágyóknak, és főleg azoknak, akik nem vetik meg a nomád életet. A Duna partján és az ártéri erdőkben (valamint a környéken) remek séta- és kikapcsolódás lehetőség van. A település közelében (15 km) elérhető rengeteg látnivaló. (Kalocsa: paprikamúzeum, Nagytemplom, Érseki könyvtár, stb. Ugyanakkor szelidi tó is elérhető közelségben van.

Turista útvonalak, bicikli útvonalak

www.map24.co.uk

ATM automaták:

A helyi Postán (Kossuth u. végén, a katolikus templomnál)

 

Vendéglátóipari egységek:

Étterem Cím Árszínvonal Leírás
Csillag Presszó 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 44. közepes Klasszikus presszó, a buszmegálló környékén található
Pillangó Presszó Dunapart közepes Kellemes környezetben, a Dunaparton található. Szezonálisan működik.
Kiskocsma 6333 Dunaszentbenedek, Jókai u. 1. alacsony Klasszikus, csak Magyarországra jellemző “kocsmahangulat” lengi körül

 

Utazási irodák:

Dunaszentbenedeki Faluház-Teleház-Európa Utazási Iroda ajánlatai
Cím: 6333 Dunaszentbenedek, Kossuth u. 62.
Telefon: 06-78/516-030
Megközelíthetőség: A faluközpontban helyezkedik el