2026. 04. 25-én került megrendezésre Dunaszentbenedeken a Szent György nap és a Tájházak Napja. A rendezvény 13 órakor kapunyitással vette kezdetét. A kellemes, napos időjárás végig kedvezett a programoknak, így igazán jó hangulatban telt a délután.

A látogatókat változatos programok várták: nagy sikert aratott a kemencés lángossütés és kóstolás, valamint a jótékonysági vásár is, amelynek bevétele a helyi óvodát és iskolát támogatta. ASzakkör közreműködésével kézműves foglalkozások kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas kikapcsolódást nyújtottak, miközben a hagyományos mesterségek bemutatása is sok érdeklődőt vonzott.

A színpadi programok 15 órától kezdődtek. A rendezvényt ünnepi köszöntő nyitotta meg, majd egymást követték a fellépők: a helyi hagyományőrző néptánccsoport, az óvodások és az általános iskola diákjai, a Kalocsai Liszt Ferenc AMI és a Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület Bokréta csoportjának előadása a Horgos zenekar kíséretével, Demizson zenekar előadása, valamint a Bajai Tarka-barka Lakóotthon is színes műsorral készült. A nap folyamán a látogatók megismerkedhettek a tájház értékeivel is, amelyet az esemény ideje alatt ingyenesen lehetett megtekinteni.

Köszönjük mindazok munkáját és segítségét, akik hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.