A Magyar Honvédség katonái a Fenékküszöb építése alatt felajánlásokból gyűjtötték össze a visszaváltható üvegeket, az azok után kapott összeget pedig felajánlották a Dunaszentbenedeki Óvoda számára.

Az ötlet Dosztál Veronika őrmestertől származott, akinek ezúton is szívből köszönjük a kezdeményezést! Hálásan köszönjük Baranyai István alezredesnek, Brezovai Zoltán zászlósnak, valamint a Magyar Honvédség vezetőinek és munkatársának, akik támogatták ezt a nagyszerű ügyet.

Az átadáson Judák Zsolt országgyűlési képviselő is jelen volt.

A történethez a dunaszentbenedeki közösség is hozzátett: a falunapon kihelyezett szemeteszsákokba is lehetőség volt visszaváltható palackokat elhelyezni, amelynek gyűjtését az óvoda szervezte. Köszönjük szépen mindenkinek aki a falunapon részt vett és üvegeivel hozzájárult a gyűjtéshez!

Külön nagy köszönet illeti a MOHU-t, amely a közösség által összegyűjtött összeget megduplázta, így még nagyobb segítséget jelenthet az óvodának.

Az összegyűlt támogatást a Dunaszentbenedeki Óvoda a minibölcsődével közösen jeles napi programokra fogja fordítani.

Ez a történet is megmutatja, hogy a Fenékküszöb építésén dolgozó katonák nemcsak a munkájukat végezték lelkiismeretesen, hanem kedves, segítőkész, jó szándékú emberek és katonák is, akiknek fontos a helyi közösség és a gyermekek jövője.

Fotó: MH 37 II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred jóvoltából.

Szívből köszönjük mindenkinek, aki ehhez hozzájárult!